A baba mozgásfejlődése olyan, mint egy mesterien megkomponált építkezés: minden lépésnek megvan a maga ideje, jelentősége és feladata. A természet bölcs rendje szerint minden mozgásfázis – legyen az a hason fekvés, kúszás, mászás vagy ülés – egy következő mérföldkövet készít elő, miközben az idegrendszer láthatatlan, de annál fontosabb háttérmunkát végez. Ilyenkor épülnek ki azok az idegi kapcsolatok, amelyek később az iskolai tanulás, a figyelem, a beszéd vagy akár a társas kapcsolatok alapjai lesznek.
“De csak segíteni szeretnék neki.”
A szülők természetesen jót akarnak. Sokan szeretnék, hogy a baba „minél ügyesebb” legyen, hogy „hamarabb járjon”, vagy „ne maradjon le a többiektől”. Vagy egyszerűen annyira szeretik a kicsit, hogy csupán segíteni akarnak neki, amikor látják, hogy próbálkozik.
Mindez teljesen érthető. Azonban a fejlődés belülről kell fakadjon és a külső beavatkozás, mint például kézenfogva járatás, a bébikomp vagy a járássegítő használata gyakran éppen az ellenkező hatást váltja ki, mint amit valójában szeretnénk.
A mozgásfejlődés egy érzékeny, egymásra épülő rendszer
A baba mozgásfejlődése nem véletlenszerű. A hason fekvéstől a kúszáson, mászáson át vezet az út az önálló felálláshoz, majd a járáshoz. Ezek mind olyan fejlődési állomások, amelyek az idegrendszer, az egyensúlyi rendszer, az izmok és az ízületek összehangolt érését szolgálják.
Miért ne „segítsünk be” a járásnál?
Amikor a járást siettetjük – akár azzal, hogy kézen fogva léptetjük vagy járássegítőt használunk, valójában megbontjuk az agyban zajló fontos építkezést. A kisgyermek idegrendszerét arra késztetjük, hogy átugorja azokat az alapozó szakaszokat, amelyek nélkül a későbbi fejlődése bizonytalanabbá válhat. Ez olyan, mintha egy ház építésénél már emelnénk a falakat, miközben még nem szilárdult meg az alap.
A látvány lehet biztató – hiszen „már jár a baba” – de a háttérben hiányos maradhat az a neurológiai szerkezet, amire később például az olvasás, írás, koncentráció vagy a finommotorika épül. Akár tanulási, viselkedési vagy mozgáskoordinációs problémákhoz is vezethet.
A járás nem cél, hanem következmény
A járás nem a cél, hanem a következménye egy jól felépített fejlődési útnak. Ha a baba eleget van hason, ha gurulhat, kúszhat, mászhat szabadon, akkor természetes módon, a saját időzítésében fog eljutni a felálláshoz és járáshoz. Ilyenkor az idegrendszer már „készen áll”, és nem csak a láb izmai, hanem az egyensúly, a testérzékelés, a két agyfélteke együttműködése is megfelelően működik a következő feladathoz.
A járás nem verseny, hanem egy finomhangolt fejlődési folyamat része. És épp ezért: nem a „minél előbb” a cél, hanem a minél alaposabban. Minden egyes kúszás, mászás vagy gördülés az agyban olyan idegi pályákat erősít meg, amelyek nélkülözhetetlenek a magasabb szintű funkciókhoz. Ezért olyan fontos, hogy teret és időt adjunk a babának a maga tempójában való fejlődéshez.
A járatás hátráltatja az idegrendszeri érés természetes menetét
Sally Goddard Blythe, a csecsemőkori reflexek témakörének egyik legismertebb szakértője, “Reflexek, tanulás és viselkedés” című könyvében részletesen ír arról, hogyan hat a mozgásfejlődés a tanulásra. Szerinte ha a gyermek nem saját tempójában és nem a saját testéből kiindulva tanul meg járni, akkor az agyban az egyensúlyért, testtudatért és mozgáskoordinációért felelős területek nem aktiválódnak a megfelelő módon.
„A járás akkor válik biztonságossá és éretté, amikor a gyermek idegrendszere, izomzata, egyensúlyi rendszere és testtudata elért egy bizonyos szintet. A korai járatás nem gyorsítja, hanem gyakran akadályozza ezt a folyamatot.” – Sally Goddard Blythe
A járás nem tanítható, csak megtanulható
A gyermek akkor kezd járni, amikor testileg és idegrendszerileg is készen áll rá. Ez nem olyasmi, amit kívülről meg lehet „tanítani” – éppen ellenkezőleg: ha kívülről segítjük, akkor nem tanulja meg azt, amit a saját testén keresztül kéne megtapasztalnia. Ilyenkor nem a saját egyensúlyát gyakorolja, hanem ránk, vagy valami tárgyra támaszkodik. Ez nem erősíti, hanem gyengíti azokat az idegrendszeri mintákat, amelyek a járáshoz szükségesek és más folyamatokba is kellemetlenül nyúl bele.
Mi a gond a járássegítőkkel és a bébikomppal?
Sok szülő jószándékúan nyúl a különféle bébikompokhoz, járássegítő eszközökhöz, mint például a tolható játékokhoz –, azt gondolva, hogy ezzel segítik a baba fejlődését. A kicsik imádják ezeket, izgalmas számukra, de ez még nem jelenti azt, hogy jót is tesz nekik. Sőt!
Valójában ezek az eszközök inkább hátráltatják, mint segítik a természetes mozgásfejlődést.
1. Nem jó a mozdulat, amit gyakorol
A gyermek ugyan „járni látszik” és tetszik is neki, de ez egy hamis mozgásminta, amely nem az egyensúly megtartásán alapul, hanem a külső támaszon. Ez nemcsak helytelen mozdulatok rögzítéséhez vezethet, hanem gerincproblémákat, csípőfejlődési eltérést és egyensúlyi zavarokat is okozhat.
2. Megzavarja az idegrendszeri érés sorrendjét
Ahogy már említettük, a járás egy hosszú tanulási folyamat csúcsa, amit megelőz a fejemelés, gördülés, kúszás, mászás, ülés, felállás. Ha ebbe a folyamatba „belenyúlunk” egy járássegítővel, meggyorsítjuk, akkor az agy nem tanulja meg azokat a mozgásmintákat és egyensúlyi mechanizmusokat, amelyek elengedhetetlenek a stabil járáshoz és későbbi mozgáskoordinációhoz. Ráadásul a babának hatalmas szüksége lenne arra a mozgásra( – például a mászásra), ami helyett a járássegítővel jár vagy bébikompozik.
A legjobb az, ha a baba csak annyi időt tölt álló és járó helyzetben, amennyire önerőből képes, külső segítség nélkül.
2. Hamis biztonságérzetet ad
A bébikompban a baba „lépked”, de nem a saját izommunkájával és egyensúlyérzékével tartja magát. Ez nem valódi járás és nem aktiválja azokat az agyterületeket, amelyek a mozgásért, érzékelésért és koordinációért felelősek. Ez hosszú távon akár ügyetlenséghez, egyensúlyi problémákhoz, vagy tanulási nehézségekhez is vezethet.
3. Nem erősíti a megfelelő izmokat
A járássegítők gyakran előnytelen testtartásba kényszerítik a babát: a csípő és a térd nincs megfelelő helyzetben, a súlypont nem természetes, az izmok nem a megfelelő sorrendben aktiválódnak. A bébikompban a baba lábujjhegyen löki magát. Ez nemcsak a helyes járásmintát akadályozza, hanem ortopédiai problémák kialakulását is elősegítheti.
4. Lecsökkenti a belső motivációt
A babák tanulásának egyik alapja az önálló felfedezés és motiváció. Amikor hagyjuk őket, hogy saját tempójukban próbálkozzanak, elesnek, felállnak, és újra megpróbálják, akkor az agyukban új kapcsolatok épülnek. A járássegítők, bébikompok viszont „készen tálalják” az élményt, ezáltal elveszik a valódi tanulás és az önálló gyakorlás lehetőségét.
Miért nem javasolt kézen fogva vezetgetni a babát?
A szülői vezetgetés során a baba nem saját belső egyensúlyérzékére és izommunkájára támaszkodik, hanem a szülő kezére. Ez torz mozgásmintát eredményez:
1. Helytelen mozgásminta alakul ki
Valódi járás során nem dőlünk előre, nem tartjuk felfelé a kezeinket és nem kapaszkodunk, mint a babák a járatás során. Ezzel a mozdulatsorral tehát nem a járást tanulja a gyermek, hanem a vezetettséghez alkalmazkodik. Ez nem a saját mozgáskoordinációjának a fejlődését szolgálja.
2. Nem jó az izmoknak
- Nem aktiválódnak a mély törzsizmok, amelyek elengedhetetlenek az egyensúly, testtartás, későbbi figyelmi és tanulási folyamatok szempontjából.
- A láb izmai és a talp izompárnái nem dolgoznak a megfelelő módon – például nem tanulja meg jól gördíteni a talpát, ami lúdtalphoz, bokasüllyedéshez vezethet.
- Gyakran láthatóan feszül a vállöv és a nyak, hiszen a baba a kezeit nem természetes járási pozícióban tartja, hanem a magasba emelve – emiatt hosszú távon rossz tartás alakulhat ki.
- A baba súlypontja nem természetes helyzetben van, így nem tanulja meg, hogyan tartsa meg magát biztonságosan egyedül is.
3. Biztonságosnak tűnik rövid távon, de hosszú távon nem az
Vezetgetéskor a kicsi olyan testhelyzeteket vesz fel és mozdulatokat próbálgat, amelyek során – ha egyedül lenne – nagy valószínűséggel elveszítené az egyensúlyát és elesne. Ezek az „elesések” azonban a fejlődés részei lennének, hiszen az idegrendszer pontosan ezeken keresztül tanulja meg, melyik mozdulat működőképes, és melyik nem.
Ilyenkor viszont helytelen mozgásnál sem esik el a baba, mert a szülő megtartja, korrigálja, irányítja. Így hamis visszajelzéseket kap. Azt „tanulja meg”, hogy bizonyos, még nem érett mozdulatok biztonságosan kivitelezhetők. Így az idegrendszer olyan sémákat rögzít, amelyek önállóan még nem működnek – és amikor a baba egyedül próbálja őket alkalmazni, megnő az esés veszélye.
Ráadásul nem tanul meg biztonságosan esni állásból és nem fogja védeni magát a megfelelő módon a szabad próbálkozásoknál sem. Mivel azt „hiszi”, hogy az adott mozdulat biztonságos, nem aktiválódik a természetes védőreflex, például a kéz kitámasztása, így az esés következményei is súlyosabbak lehetnek.
Ezért is különösen fontos, hogy a baba a saját tempójában, természetes módon, külső beavatkozás nélkül tanulja meg a járás előtti mozgásformákat, és csak akkor kezdjen el lépegetni, amikor az idegrendszere már teljesen érett erre.
Csak egy-egy alkalommal lehet?
Első ránézésre ártalmatlannak tűnik az alkalmi segítségnyújtás: „csak egyszer-kétszer sétáltattam kézen fogva” vagy „csak néhány percre állítottam lábra”. Mégis fontos tudni, hogy a baba idegrendszere rendkívül gyorsan tanul és az új élményeket azonnal beépíti a saját mozgásfejlődési rendszerébe.
Hiába csak néhány perc – az idegrendszer számára ez épp elég ahhoz, hogy irányt váltson. A gyermek egyéni érzékenységén múlik, mennyire billen ki ettől, de előre sosem tudjuk, melyik baba hogyan reagál.
De úgy élvezi!
A babák nagyon élvezik az ilyen „segítséggel” végzett mozgásokat. Hiszen olyan mozgásformához jutnak hozzá, amit önerőből még nem tudnak kivitelezni. Ez az élmény izgalmas, új és rögtön örömérzettel jár, így kérni fogják újra és újra.
Ám ha engedünk a kísértésnek, az eltolhatja a természetes fejlődés menetét.
Mit tehetek, ha már járattam a babát?
1. Hagyjuk abba a járatást
A legjobb, amit tehetünk, hogy minél előbb visszatérünk a szabad mozgás biztosításához. Ha a baba kézen fogva szeretne járkálni, inkább vegyük fel, öleljük meg, vagy tereljük el a figyelmét egy másik tevékenységgel. Ha szívesen tologatja maga előtt a babakocsit, érdemes azt egy időre eltenni, vagy lefékezni, hogy ne ösztönözze a járásra. A játszószobából is javasolt egy időre kivonni azokat a nagyobb gurulós játékokat, amelyek járássegítőként működhetnek.
Fontos megjegyezni, hogy nem kell minden mozdítható tárgyat elrejteni – például egy-egy szék, sámli vagy kosár, amit a gyermek próbál tologatni, még nem számít valódi járássegítőnek. Ezekkel való ismerkedés természetes része lehet a mozgásfejlődésnek, ha nem irányítjuk őt ezek használatára.
Az átállás időszaka hozhat nehéz pillanatokat. A kicsi hiányolhatja az addig megszokott élményt, és ezt akár nyűgösséggel is jelezheti. Ilyenkor legyünk türelmesek, vegyük ölbe, babusgassuk, vagy kínáljunk neki egy vidám, közös játékot, ami eltereli a figyelmét. Egy kis szeretet, és egy jó móka sokat segíthet abban, hogy átvészeljük ezt az időszakot és hamarosan újra visszatalál a baba a saját, belső ritmusa szerinti fejlődéshez.
2. Adjunk megfelelő mozgáslehetőséget, hogy az idegrendszer javíthassa önmagát
A legfontosabb lépés, hogy minél előbb visszatérjünk a szabad, önálló mozgás lehetőségéhez. Engedjük a babát minél többet a földön mozogni – kúszni, mászni, gurulni, forogni, kapaszkodva állni, ahogy a saját idegrendszeri érettsége diktálja. Ezek a természetes mozgásformák támogatják az idegrendszer önkorrekcióját, vagyis a baba képes lehet „kijavítani” azokat a mintákat, amiket a túl korán kapott, külső segítséggel végzett mozgás megzavart.
Ebben a folyamatban nagy segítség lehet a NeuroTorna is, amely célzott, játékos gyakorlataival segíti az idegrendszeri érés, mozgáskoordináció és testtudat fejlődését. Ha úgy érzed, elbizonytalanodtál, vagy támogatásra van szükséged, érdemes szakemberhez fordulni, aki segít a baba aktuális fejlettségéhez illeszkedő gyakorlatsorral, és megerősít abban, hogy jó úton jártok.
A jó hír az, hogy az idegrendszer rendkívül rugalmas és képes az alkalmazkodásra. Ha mostantól életkornak és fejlettségnek megfelelő mozgásélményekhez juttatjuk a gyermeket, sok minden újraszerveződhet és helyrebillenhet.
Ez nemcsak a babákra igaz: még akkor is érdemes visszanyúlni az alapmozgásokhoz, ha a gyermek már 4–5 éves vagy akár még idősebb. Játékos formában, örömteli tevékenységeken keresztül újra aktiválhatók azok az idegrendszeri mintázatok, amelyek korábban nem megfelelően alakultak ki – és így támogatni tudjuk a fejlődés következő lépcsőfokait is.
Aggódsz, hogy még nem jár?
Ha szülőként aggódunk, hogy gyermekünk „nem halad eléggé”, a legjobb, amit tehetünk, hogy nem siettetjük, hanem támogatjuk a mozgásfejlődés természetes útját.
Ebben is nagy segítség a NeuroTorna, ahol szakemberek játékos, mondókás, mozgásos gyakorlatokkal ösztönzik a babákat az idegrendszerük szintjének megfelelő fejlődésre – erőltetés, versenyeztetés vagy túlzott elvárások nélkül.
A NeuroTorna segít abban, hogy a baba saját tempójában, de biztos alapokon fejlődjön – így nemcsak stabilabban fog járni, hanem később az idegrendszeri érettség más területein (figyelem, beszéd, koordináció) is előnyben lesz.
