Az, hogy a baba időközönként beüti a buksiját, szinte kivédhetetlen és ez így van jól.
Miért állítom ezt? Mert ez egy teljesen természetes folyamat és rengeteg fontos dolgot tanul meg általa. Természetesen nem arra gondolok, amikor leesik az ágyról, kanapéról, vagy más magasabb felületről. Az nagyon veszélyes is tud lenni és meg kell tenni minden lehetséges óvintézkedést, hogy elkerüljük! Illetve nem is arra, ha a szülő véletlenül rosszul számítja ki a távolságot és beveri a kicsi fejét az ajtófélfába. Azt pedig ne is említsük, amikor direkt dobja el magát a gyermek az érzelmei kinyilvánítása gyanánt, hiszen az teljesen más eset, mint amiről egy szemléletmódot szeretnék átadni.
Ebben a cikkben arról lesz szó, amikor a baba a természetes mozgásfejlődése közben olyan mozdulatot tesz, aminek következtében találkozik a buksija valami keménnyel.
Fej emelgetések és ejtések
Az első természetes fej beütés már korán jelentkezik, amikor a baba már emelgeti a fejét, de még nem képes hosszú ideig megtartani és lefejeli például a szülő vállát.
Újabb koppanások forgás közben
Amikor megkezdődik a következő nagyobb kihívás, vagyis átfordul hátról hasra és a hasról a hátra a gyermek, itt is előfordulhat, hogy koppan a kis feje. Hiszen nem tudja még jól felmérni a tárgyak távolságát a testétől, illetve a fordulás intenzitását is be kell gyakorolni, hogy biztonságos legyen a számára.
Kúszás, mászás – koccanás
Kúszás, mászás közben szintén koppanhat a fejük erre-arra, amíg ki nem tapasztalják, hogyan lehet fej beverés nélkül közlekedni és jól be tudják mérni a távolságokat és a saját lendületüket megfelelően szabályozzák.
Ülésből burulás
A babáknak a többi testrészükhöz képest arányosan nagy fejük van, így a buksijuk néha kibillenti őket az egyensúlyukból ülés közben. Ezért is érdemes megvárni az ültetéssel azt az időszakot, amíg a baba a közlekedése során magától képes kiülni. Ekkorra már fejlődik annyit az egyensúly érzék, a törzs tartás, fej tartás, hogy kevesebb huppanásra lehet számítani, ám nem elkerülhető.
Koppanások két lábon
Amikor felkapaszkodik a gyermek és megteszi az első lépéseket, valamennyi szülőt elönt a büszkeség. Majd amikor jönnek a fej beverések a komód sarkába, vagy teljes egyensúlyvesztésnél az egész test borul és koppan, kezdődnek az extra ijedelmek.
Mit tehetünk? Kell-e, szabad-e bármit tennünk?
Fontos megérteni, hogy a fentebb említett, a természetes mozgásfejlődésből adódó fejbeverések nem károsak vagy veszélyesek. Kellemetlenek, ám valójában elengedhetetlenek a megfelelő fejlődés szempontjából.
Ha megóvnánk a gyermekünket a legtöbb ilyen tapasztalattól, valójában többet ártanánk neki, mint segítenénk, amennyiben a hosszú távú hatásait nézzük. Miért?
Ahhoz, hogy a baba megtanulja védeni a fejét, szüksége van arra, hogy megtapasztalja a kellemetlen érzetet, amikor nem célszerűen mozdul. Azért, hogy megértsen és kialakítson egy jó mozgásformát, például a helyes fordulást, biztonságos közlekedést, akár esést, szüksége van a visszajelzésre és esetenként a fájdalomra is, ami ezzel jár. Ezáltal az idegrendszer megtanulja, melyik mozgás az, ami nem jó útra vezet és később elutasítja azokat, amelyek ügyetlenek és veszélyesek lehetnek. Ugyan így megjegyzi azt is, ami sikerhez vezetett. Ezáltal gyorsan megtanulja, hogyan vigyázhat magára és hogyan kerülheti el a sérüléseket.
Ám, ha szülőként belenyúlunk ezekbe a tapasztalatokba és gyorsan oda tesszük a kezünket, hogy megvédjük a kicsi fejét, csak egy pillanatnyi fájdalomtól óvjuk meg, viszont sokkal többnek tesszük ki, mint amennyit el tudunk képzelni! Miért?
Mert azt a mozdulatot, ami fej beveréssel végződött volna, – ha nem védjük meg -, az idegrendszer jó és hatékony mozdulatnak könyveli el. Így a későbbiek során ismét ezzel fog próbálkozni, ezekre a tapasztalatokra kezdve építkezik tovább, hiszen sikeresek voltak, nem jártak fájdalommal, sőt akár öröm, a szülői érintés kellemes hatása kapcsolódik hozzájuk. Ez elfajulhat odáig is, hogy a gyermek még nagyon sokáig “ügyetlen” lesz, folyamatosan esik-kel, akár még iskolás korban is.
Szülőként mindig az a vágyunk, hogy megvédjük gyermekeinket a fájdalomtól és a sérülésektől, így nehéz lehet megtenni a lépést, hogy hagyjuk, a baba teljesen szabadon mozoghasson és a fájdalmasabb tapasztalatokat is megszerezze.
Igen, először koppanni fog a kis feje, – lehet, hogy nem is egyszer -, ám ha megszerzi a módosítatlan visszajelzéseket a környezetéből, hamar ügyesedik, egyre kevesebb lesz a nem célszerű mozdulat.
Ezért fontos, hogy ne próbáljuk meg megvédeni minden egyes eséstől vagy fej beveréstől a gyermekeinket, mert ez hosszú távon nagyobb veszélyt jelenthet számára. Hiszen minél kisebb a gyermekünk, annál közelebb van a földhöz, így az ütés is kisebb lesz, amit meg tud tapasztalni és hamar megtanulhat vigyázni magára. Ahogy nagyobb lesz, viszont gyorsabb lesz, a súlypontja magasabbra kerül és ha nem védi a buksit, akkor már nagy csattanásokra lehet számítani.
Tehát a valódi biztonságot az nyújtja a számára, ha megtanulja, hogyan vigyázzon magára. Hiszen csak ő van ott minden egyes mozdulatánál. Még a legjobban odafigyelő szülő sem tud mindig odaérni, ha látja, hogy pottyan a csemete és igen kimerítő lenne folyton minden mozdulatot lesni. Ráadásul mint említettük, hosszú távon káros hatásokat is hozhat ez a fajta óvás.
Tehát mit tegyünk?
Hagyjuk szabadon fejlődni a gyermekünket és megszerezni a saját tapasztalatait, belenyúlás nélkül. Ha pedig beütik a buksit, legyünk ott számukra vigasznak, ha szükségük van rá, majd bátorítsuk őket az újabb próbálkozásokra. Így megtanulják, minden mozdulatuknak van következménye, így oda kell figyelniük
Tudom, hogy nem egyszerű mindezt végignézni, higgadtan pláne. Néha nehéz nem belenyúlni egy olyan dologba, amitől ‘megvédhetjük’ a gyermeket. Ám, mint már tudjuk, az ilyen védelem ártalmas is lehet.
Ha neked is nehéz először nem odakapni, megmenteni, akkor vértezd fel magad a tudással, hogy miért jó, ha így teszel és kezdj el tudatosan odafigyelni, hogy merd megengedni a gyermekednek a tapasztalatokat. Emlékezz rá, ameddig a természetes mozgásfejlődés része, addig nem veszélyes, hanem fontos.
